A konyhai munkafolyamatok ideális sorrendje, amennyiben a tárgyi és méretbeli feltételek megvannak. A sorrend természetesen jobbról balra is érvényes, és nagyjából független a munkapult kanyarodásától. Azonban ritkán adódik ennyire tiszta lehetőség az ideális sorrend kialakítására, de némi ügyességgel meg lehet közelíteni.
A legalapvetőbb tevékenységek sorrendjét célszerű már az elején optimalizálni, hogy minél kevésbé legyen fárasztó a főzés, és közben minél kisebb legyen a káosz. Ehhez ad segítséget a tervezői tudásom, tapasztalatom.
A fenti séma jobbról balra haladva, illetve kanyarodva is érvényes!
A konyháknak több alaptípusa van a munkapultok elhelyezkedése és térbeli formációja szerint. Így lehetnek: Egyenesek, L-alakúak, U-alakúak, G-alakúak, Párhuzamosak (hajókonyha), és Sziget elrendezésűek, vagy ezek kombinációi, ritkán van két egyforma.
Mindegyikben van egy közös térbeli szervező elv a
MUNKAHÁROMSZÖG
Az ötvenes évekből eredeztethető fogalom.
A talán legfontosabb és leggyakrabban használt három sarokpont, illetve munkaterület: a hűtőszekrény, a mosogatótál, a tűzhely a háromszög csúcsai és azok közvetlen környéke. A hűtőszekrényhez vehetjük még az ahhoz általában társuló különféle kamraszekrényeket is.
Az ezeket összekötő képzeletbeli egyenesek alkotják a munkaháromszöget, ennek oldalai mentén mozgunk legtöbbet főzés közben. A háromszög oldalainak együttes hossza ne haladja meg a hat-nyolc métert, mert úgy nagy távolságokat kell bejárni, és fárasztó lehet a főzés. Az egyéni szokások kedvéért ettől is el lehet térni! Egészen nagy konyháknál, sziget-konyháknál, pluszmosogatót és/vagy főzőhelyet lehet telepíteni, mellyel áthidalható a probléma.
Különösen a főzőfelület és a mosogatótál viszonya fontos. A legideálisabb a távolságuk, ha egy-egy kezünkkel elérjük a főzőlap kezelőszerveit illetve a vízcsapot, függetlenül a konyhapult kanyarodásától. Így tudjuk optimálisan kontrollálni a főzés folyamatát, a legkevesebb fáradtsággal, balesetmentesen, szinte egy helyben állva.
Főleg nagy méretű konyhákban követik el azt a hibát a tágasság ürügyén, hogy a mosogatótálat és a főzőlapot jó messze (2-3m) helyezik el egymástól. Így a háziasszony kilométereket vágtázik a pultok között, ráadásul összecsöpögteti a padlót, és sokszor hónapokig sem jön rá, hogy miért fárad el, és miért utál főzni.