A teljesség igény nélkül szeretném közreadni a leggyakrabban használt és legnépszerűbb lakberendezési stílusokat. Természetesen fokozatosan kerülnek fel a még hiányzó leírások.
Fotók: Internet
Tarpataki Károly
Sokan két külön stílusnak tekintik, az egyik a kortárs a másik a modern. Valóban a modern stílus a 20-30-as évek stílusa volt, most már inkább az Art Deco gyűjtőstílus egyik sajátságának tekintjük. De már az akkor is előremutató formavilága és az ipari gyárthatósága miatt teljesen megállja a helyét a kortárs világban is, abból nem lóg ki, bizonyos változatlan időtlenséget mutat. A jelenlegi kortárs stílus viszont a pillanatnyi forma ideákat tükrözi, mely évek múlva változhat, de a kettő most jól megfér egymással így tekinthetjük egy stílusnak is. Nevezhetnénk fél-maximalistának is ami alapjaiban a minimalizmusra épül, de sok-sok maximalista engedménnyel.
Az indusztriális és a loft stílus jellemzői átfedik egymást, jellegzetességük összekeveredik hiszen mindegyik a nagy terek berendezéséről szól. Ezek a nagy terek eredetileg elhagyott ipari csarnokok voltak, melyeket szépen berendeztek és használatba vették lakhatás céljaira. Eredetileg elsősorban szerényebb jövedelmű művészek éltek ezzel a lehetőséggel, az otthonos lakás funkciók mellett, így biztosítva az alkotásra is alkalmas tágas légterű stúdió, illetve műterem létrehozását.
A loft szó eredeti jelentése padlástér, tetőtér, de napjainkra inkább az elhagyott ipari létesítmények egybefüggő tereinek lakás célra való felhasználását jelenti. Általánosan jellemzőek a gyakran használt ipari alapanyagok, szerszámok, eszközök, a kezeletlen durva fagerendák, traverzek, vas és rézcsövek, a nyers beton és téglafelületek, minden, ami egy üzemben is megtalálható. Nagy ipari lámpák, egyedi, vaskos, hegesztett fémszerkezetes bútorok, rusztikus kézműves textilek. Jellemzőek az óriási, multifunkcionális terek, hatalmas ablakfelületek beáradó fénnyel. Természetesen egy kisebb lakásban is létrehozhatók és kialakíthatók ezek a jellegzetes stílusjegyek, persze szerényebb eredménnyel. Itt abszolút a használhatóság és a praktikum a döntő.
Általános és fontos, hogy az épületszerkezeti elemek, különféle csövek, vezetékek láthatóak maradjanak. Az ipari anyagok további előnye, hogy tartósak és a legerősebb igénybevételnek is ellenállnak.
Mivel kifejezetten jellemzőek a többfunkciós összekapcsolt terek, többnyire csak a hálószobák és a mellékhelyiségek különülnek el. A berendezésre nincs bevált recept, a épület szerkezeti adottságai, építészeti elemei eleve meghatároznak egy bizonyos hangulatot. A berendezés bútorai lehetnek teljesen változatos stílusokból válogatva a bentlakók elképzelései szerint.
Fotók: Internet
Fotók: Internet
Fotók: Internet
Ez a stílus egyfajta folytonosságot képez a hagyományos vidéki paraszti élet otthoni életkörülményeinek kialakításával és a parasztházak évszázadokon át létrejött általános berendezettségével. Meghatározó fogalmak a természetesség, otthonosság, kényelmesség és nem utolsó sorban a kopottas rusztikusság és a kézműves hatást keltő, netán újrahasznosított berendezési tárgyak, bútorok használata. Döntően meghatározó látványelem a kezeletlen, natúr tömörfa megjelenése a beltérben, a szerkezeti elemek, mint a gerendák, nyílászárók formájában, és az erős, masszív bútorok, berendezési tárgyak képében, de persze megjelennek a polgáriasabb, módosabb, sokféle módon festett fa felületek is. A különféle vesszőből font tárgyak, kosarak, bútorok natúr vagy festett kivitelben szintén fontos kellékei ennek a stílusnak.
A nosztalgikus, otthonos, hívogató meleg hangulat jellemző összességében erre a stílusra. A tulajdonosok egyéni igényei eléggé tág és változatos keretek között mozgathatják az enteriőr kialakítását, akár a kifejezetten paraszti vidékies, esetleg hangsúlyozottan népies, vagy kissé polgáriasabb, de akár egy romantikusabb, esetleg a mediterrán stílus irányába is. Vannak sokam akik csak a nyaralójukat, de sokan az állandó lakásukat alakítják ki ebben a hagyományos rusztikus stílusban.
Tulajdonképpen sorolhatjuk a vidéki és farm stílushoz is, de annak egy sokkal szigorúbb, puritánabb mondhatni minimalista változata. A shaker (séker) stílus egy erősen funkcionális felfogás volt a közvetlen környezetünkről, ahol minden bútor és használati tárgy a funkció természetes következménye, mindenféle felesleges díszítmény és jellemző színek nélkül. Nincsenek design megfontolások, csak a használat fontossága és mértéke határoz meg mindent. Az abszolút természetes anyaghasználata és egyszerűsített rusztikus megjelenése miatt került ebbe a csoportba. A dísztelensége miatt jól párosítható modern minimalista elemekkel, korszerű gépekkel is.