Felhívom a figyelmet, hogy ez nem egy feng-shui szakértői oldal, hanem az én lakberendezői tevékenységem ezzel kapcsolatos vonatkozásainak leírása, miközben adok néhány praktikus tanácsot. Megtudható, hogyan értelmezem, és hogyan használom az ősi eredetű tudomány szabályait, törvényeit. A feng-shui mélyebb és részletesebb megismeréséhez keresni kell az arra vonatkozó egyéb szakirányú honlapokat.
Tipp: Feng-shui.lap.hu
Ősi kínai hagyomány, mely az Ég és a Föld törvényszerűségeinek megfigyelésével és alkalmazásával segít az ember és a természet közötti összhang megvalósításában. A Feng shui (fengsuj) elnevezés szó szerinti jelentésben „szél és víz”.
Ősi térrendezési elv és lakberendezési szabályrendszer.
A hagyományos Feng-shui célja a legmegfelelőbb lakhely meghatározása a sikeres élethez a környező táj és terepformák elemzésével - a módszer a föld jellegzetességeinek megfigyelésén, illetve a lakhelyek megfigyelésén alapul. Az ősi Feng-shui mesterek koruk nagyra becsült tudósaiként az uralkodók szolgálatában álltak. Elsősorban a paloták, szentélyek és a sírok helyének kijelölése volt a fő feladatuk, de a hadászat területén is stratégiai jelentőségű számításokkal szolgálták a császárt.
A Feng-shui újkori elterjedésében nagy szerepet játszott a kínaiak tömeges kivándorlása. Az Újvilágban letelepedő kínai családok kulturális örökségük részeként
ismertté tették az amerikai kontinensen, ahonnan azután Európába is eljutott. Azonban a nyugati kultúrában többé-kevésbé újjáalakultak a módszerek, a New Age irányzatok hatására egyfajta
titokzatos varázsmutatványként robbantak be az amerikaiak életébe. Az évek során gyorsan népszerűvé vált, és elterjedt a világ többi részére is.
Eleinte amolyan keleti szemfényvesztésnek tartottam. Tanulmányozni kezdtem, és hamarosan rájöttem, hogy alapjában egy meglehetősen logikus rendszer, és tele van nagyon használható szabályokkal. Volt ideje finomodni a pár ezer év alatt.
A szabályrendszerének zöme nagyon megfogott, így amennyire az adott helyszín, vagy a körülmények megkívánják és megengedik, általában szinte automatikusan alkalmazom, kérés nélkül is, mert nagyon megkönnyíti a tervezői munkát. Megad egy olyan alapvető irányvonalat, struktúrát, melynek mentén, mint egy vonalzó, vagy sorvezető használva gyorsan lehet dolgozni függetlenül az egyébként óhajtott pozitív hatásoktól.
Nem vagyok azonban bigott Fen-shui alkalmazó, nem erőltetem minden áron, de a leginkább praktikus és amúgy is józanul belátható, logikus rendezési elveit használom.
Mivel ez a tudomány az évezredek során csiszolódott, de meglehetősen bonyolulttá is vált és különféle irányzatokra (iskolákra) bomlott, így megpróbálom az igazán használható és hatásos dolgokat kiszűrni magamnak és alkalmazni a tervezések során.
Praktikus és észszerű lakberendezési tanácsok lejjebb találhatók!
Az úgynevezett iránytű elv nem mindig megfelelő a telkek és a házak, lakások változatos európai elrendezése miatt, és egy kicsit már tudálékosságnak is tartom, főleg az asztrológiával való áthallások miatt is. Ilyenkor általában két Feng-shui mester is ritkán mond egyformát, mert más-más kiindulópontot vagy irányt tartanak fontosnak, ráadásul folyamatosan figyelembe véve a lakásban élők személyi irányultságainak változásait.
Gyakran fedezhető fel ellentmondás a rendszeren belül az eltérő irányzatok (iskolák) között is, ilyenkor a mesterek ködösítenek, mert hát az üzlet az üzlet, és úgy mint a horoszkópnál, valami előbb-utóbb úgy is bejön.
Lényeg az alaprajzon belüli különféle funkciójú területek egymáshoz való viszonya és a lakó zónákban az öt elem (tűz, föld, fém, víz, fa) helyzete és mennyiségi egyensúlya. Ezek a színek, és az anyagok (fém, fa, cserép, kő, üveg, textil...), minőségi kapcsolódása, mennyiségi aránya, a mesterséges és természetes fényhatások, hangulatok kifejeződése. A Feng-shui nagy hangsúlyt helyez a fényre, mint a jó energiák egyik legfőbb hordozójára. Ezek az összefüggések és energetikai alkalmazásuk, a tapasztalatok alapján akkor is működnek ha nem hiszünk bennük.
Mérsékelten tartom fontosnak az úgynevezett kiegészítő eszközök használatát, legalább is a túlzásba vitelét. Gondolok itt az ablakokat elcsúfító energiavédő matricák, a szanaszét lógó kristályok és halomba heverő giccses állatfigurák tömkelegére, melyekkel megpróbálnak az emberek egy egy területet naivan megerősíteni.
A megfelelő energia irányításokat úgy is létre lehet hozni, hogy nem csinálunk kínai bazárt a lakásból. Ezeket a hatásokat sokkal elegánsabban és az európai tárgykultúrán belül maradva is el lehet érni. A csecsebecsék csak segítik és terelik az energia áramlását (csi), de nem lényegi meghatározók. Ráadásul porfogók, a Feng-shui pedig szereti a rendezettséget és a tisztaságot.
Ezzel együtt nagyon kedvelem a a megfelelően kihelyezett szélcsengőket és a különféle lámpásokat, fényforrásokat, melyek nem feltétlenül kell, hogy kínai lampionok legyenek. Tartsunk rendet, szüntessük meg a sötét por-zúgokat, a rejtett lomhalmokat, és a lelkünk is felszabadul.
A hagyományos európai lakberendezés is kedveli a tükröket, hiszen a fényűző paloták tükörtermei képviselték a legkifinomultabb jómódot. De a polgárlakásokban és a paraszti portálokon is kapott szerényebb szerepet a faragott keretekbe helyezett foncsorozott üveg. A velencei tükör máig világhírű.
A Feng-shui-ban meglepően fontos szerepe van a tükröknek, és talán a legsokoldalúbban használhatók. Pótolhatunk vele hiányzó báguá részeket, helyiségeket, lehet bajelhárító szerepük, és hát egyszerűen csak funkcionálnak (előszoba, fürdőszoba...), de az esztétikai szerepük sem mellékes, főleg egy szép keretben.
A tükör minél nagyobb annál jobb. Különösen jók a mennyezettől a padlóig érő tükrök, de nem mindenhol alkalmazhatók. Segítik belátni a teret és optikailag megduplázzák, megnagyobbítják azt.
A keretes tükrök jin jellegűek, és vonzzák a jó energiákat (csí). Mindig tegyük olyan magasságba, hogy legalább a család felnőtt tagjai rendesen az egész arcunkat, fejünket, vállukat lássák benne hiánytalanul, de még jobb, ha tetőtől talpig ahol lehet. A tükrök visszaverődését kihasználva, ügyes elhelyezéssel terelhetjük, befolyásolhatjuk a csí kedvező áramlását a lakásban.
Az üvegből (víz elem) készült ezüsttel (fém elem) foncsorozott tükör egyszerre több mindent is jelképez: pénzt, utazást, mozgást, gyarapodást, üzleti sikert de utal az emberi viszonyokra, a művészetekre és az alkotó személyiségekre is. Ezt a hatást tovább árnyalja, hogy a keret milyen anyagból készül [fa, fém, kerámia (föld), bőr (tűz), üveg (víz)].
A feng-shui rendkívül szerteágazó tudomány, az élet szinte minden területére kiterjednek iránymutatásai, de ad egy nagyon fontos tanácsot. Ez pedig az, hogy hallgassunk az ösztöneinkre.
Ha a feng-shui útmutatásai ellenére úgy érezzük, hogy egy javasolt konstelláció, bútor elrendezés, színkombináció, valahol nekünk ellenszenves, vagy nagyon nem érezzük jól magunkat benne, akkor azt ne alkalmazzuk.
Az igazi pozitív hatást az ott élő családtagokban keletkező és megerősödő kölcsönös belső harmónia teremti meg, mely jelentős mértékben a kiegyensúlyozottan és esztétikusan, nem utolsó sorban praktikusan és gondosan berendezett tiszta, rendes otthon jó energiáinak hatására jön létre.
Ez az én feng-shuim, és másoknak is tanácsolom. Ha valaki dogmatikusan ragaszkodik az ősi szabályokhoz, és úgy érzi jól magát, tegye azt.
- A feng-shui tudományát is a sok évezredes emberi tapasztalatok teremtették, éljünk vele belátással, mértékkel és észszerűen.